A márciusi képzés az orosz szakértők számára

2014. márciusban a SATEL székhelyén két képzést szerveztünk az oroszországi másodlagos forgalmazók számára. A képzést a SATEL termékek egyetlen oroszországi forgalmazójával, az ARMO céggel való együttműködés keretében szerveztük. 2014. március 10. és 15. között szervezett képzésen a következő céget képviselő 13 személy részt vett: „Krona” (Moszkva), „SB Arsenal” (Taganrog), „Alarma” (Volgográd, Asztrahán), valamint „Wołkodaw” (Ufa). Két héttel később, március 24. és 29. között a képzésen még 8, a következő céget képviselő szakértő vett részt: „MIG-KSB” (Moszkva), „TITAN” (Szentpétervár), „Grumant” (Novoszibirszk) és „Bezopasnyj mir” (Rosztov-na-Donu).

Mind a két csoportnak szánt technikai képzés során az INTEGRA, ABAX és MICRA készülékek konfigurálására és kezelésére, valamint a felügyelés elemeire is koncentráltunk. Emellett a háziautomatika terén használatos megoldások is kerültek bemutatásra. A bemutatott termékek közül legnagyobb szakértői érdeklődést az INT-TSI érintőképernyős kezelő keltett. Az oroszok áhitata teljesen érthető, mivel a készülék, bár nemrég került csak a piacra, már a Poznani Nemzetközi Vásár aranyérmese lett!

A gyakorlat mellett a résztvevők a cég laboratóriumát, szerszámszobáját és raktárait látogatták meg. Azon kívül a vendégek a gdanski Budowlanych utcában működő SATEL tervezési és termelési osztályaiban is jártak. Ennek köszönthetően az orosz szakértők személyesen győzödhettek meg a SATEL készülékei és megoldásai kiváló minődégéről. A két találkozó végén a résztvevők a képzés elvégzését bizonyító igazolványt kapták.

Az orosz szakértők látogatása kiváló alkalom lett a SATEL anyarégiója bemutatására is: a képzésen résztvevők Pomeránia legérdekesebb látnivalóit, Hármasváros (Trójmiasto) és Marienburg (Malbork) is meglátogatták.

A két márciusi képzés a tervezett, az orosz szakértőknek szánt találkozósorozat része volt. A sorozatot ARMO céggel együtt szerveztük. ARMO már évek óta jelen van az orosz piacon; tevékenységének egyik jelentős része a SATEL intelligens riasztórendszerek ismertetése az Ügyfelekkel. Az előző két találkozóról való beszámoló itt olvasható. A következő két képzést 2014. júniusára tervezzük.

 

 

Egyéb információk