A siker SATEL szerint, avagy egy beszámoló a 2013-as évről

Az év végén általában sor kerül különböző átgondolásokra és elemzésekre. SATEL is egy beszámolót készített a 2013-as évről, amelyet az új termékek fejlesztése, valamint úgy a hazai, mint a külföldi piacon való fejlődés határozott meg. Mi érdekes történt még az elmúlt év során? A válasz erre a kérdésre: a siker SATEL szerint, avagy egy beszámoló a 2013-as évről.

Egy cég ereje és poziciója nagy mértékben az alkalmazottaktól függ. Ez így is van SATEL esetén, melynél a 2013-as évben 17 osztályban összesen 255 személy dolgozott. Az összes személyzet munkája eredménye a pozitívan lezárt üzleti év lett.

SATEL újdonságok

Az elmúlt évben különösen a kereskedelmi osztályok voltak aktívak. Az export osztály erőfeszítésének köszönthetően SATEL négy új piacra - Albániába, Irákba, Kazahsztánba és Madagaszkárba - vezette be a termékeit. Az ezen országokban működő cégek jelenleg a SATEL széles külföldi partnetkörébe tartoznak, mely partnerkört ebben a pillanatban 56 országból származó forgalmazó képez.

Azon kívül a kereskedelmi export szakértőink a cég kínálatát hat nemzetközi vásáron mutatták be: Dubaiban, az Egyesült Arab Emírségekben (INTERSEC), Angliában (IFSEC), Ukrajnában (BEZPEKA), Oroszországban (SFITEX és MIPS), valamint Bulgáriában (SECURITY EXPO). Az export osztály szakértők üzleti utazásai összesen több száz órát tartottak.

Úgyanolyan jól néz ki SATEL fejlődése a hazai piacon, amelyen cégünk már majdnem 25 év óta van jelen. Évről évre a lengyel forgalmazókkal és telepítőkkel való együttműködés mindenki számára egyre sikeresebb lesz. Ez a kíváló eredmény a hazai piac fejlődéséért felelős koordinátoroknak köszönthető, akik a 2013-as évben több mint 200 ezer kilométert utaztak az országon belül azért, hogy a már 53 tagos (országszerte számos fiókkal) hazai partnerkör számára a céggel való professzionális kapcsolatot és kifogástalan együttműködést is biztosítják.

2013-ban a SATEL kínálata 426 termékből állt, melyek közül 23 a legújabb, a 2013. évi termékcsalád, a CSP tűzjelző rendszer részei. Összesen 2013-ban a SATEL kínálata 45 új termékkel bővült, így az sem meglepő, hogy a képzésekkel és szemináriumokkal foglalkozó munkatársaink is nagyon aktívak voltak. A SATEL Akadémián résztvevők száma 126, viszont a forgalmazók és telepítők számára országszerte szervezett képzéseken összesen 599 személy vett részt!

A SATEL tevékenységének egyik fontos része a saját fejlesztésű, innovációs betörés- és rablásjelző rendszerekre vonatkozó képzőprogram a műszaki közép- és főiskolák számára, az eduSatel. 2013-ban a programhoz három új oktatási egység csatlakozott: a turki Műszaki Iskolaközpont (Zespół Szkół Technicznych w Turku), az opoléi Iskolaközpont (Zespół Szkół w Opolu), valamint az Országos Szakképző Főiskola - Műszaki Intézet Nowy Sączban (Państwowa Wyższa Szkoła Zawodowa - Instytut Techniczny w Nowym Sączu).

Egy millió termék 12 hónap alatt

Mégis, a legnagyobb benyomást a termelési osztályok működésére vonatkozó adatok keltenek. 2013-ban a hazai és a külföldi piac számára több mint egy millió készüléket gyártott. E készülékek nagyobb részét a riasztóközpontok, az érzékelők, a jelzők, valamint a GSM/GPRS modulok képezik.

A dinamikus fejlődés, a magas termékminőség, valamint a bevezetett innovációk közvetlenül hozzájárultak az ügyélérdeklődés növekedése SATEL iránt. 2013-ban a www.satel.eu címet csaknem 0,5 millió személy látogatta, miközben a mieszkajbezpiecznie.pl internetes portálnak több mint 38 ezer látogatója volt! Nagy érdeklődést keltettek a mind a két oldalon elérhető konfigurációs programok. A mieszkajbezpiecznie.pl portálon elérhető riasztórendszer konfigurátor segítségével 2013-ban összesen 5849 konfiguráció jött létre, így a havi átlag 478 konfiguráció volt! Még népszerűbb a www.satel.eu oldalon elérhető dokumentumok voltak: az elmúlt évben az utasítás letöltéseinek száma összesen majdnem 914 ezer volt, viszont az ingyenes programokat több mint 416 ezren letöltötték; a CONFX riasztórendszer konfigurátor letöltéseinek száma összesen 6962 volt, az SSPX ajánlati konfigurátort viszont 459-szer letöltötték.

A SATEL ügyfelek egyre szívesebben használják a mobil alkalmazásokat is, melyek segítségével lehetséges a riasztórendszer távkezelése is. 2013-ban különös érdeklődést keltett a házi automatika elemeivel ellátott INTEGRA riasztórendszer gyors és intuitív kezelését segítő MobileKPD-2 Pro nevű alkalmazás.

 

Ügyfeleinknek és Partnereinknek nagyon köszönjük az eredményes 2013-as évet. Reméljük, hogy a 2014-es is ugyanolyan sikeres lesz!

 

Egyéb információk