Kaliningrádi szeminárium

SATEL cég számára nagyon fontos az Ügyfelekkel való kapcsolat. Ez nemcsak a belfüldi, hanem az összes olyan piacra érvényes, ahol jelen vannak a termékeink. A technikai és képzési osztályban dolgozó szakértők gyakorlati és elméleti tudással is rendelkeznek. Több év tapasztalat, valamint a SATEL termékekre vonatkozó tudás lehetővé teszi, hogy munkatársaink képzések, szemináriumok vagy bemutatók során beszéljenek a modern elektronikus biztonsági rendszerekről. Cégünk nagyon gyakran szervezi a szerelőkkel való efféle találkozókat, amelyek nem csak a résztvevőknek nyújtanak tájékoztatást, hanem a SATEL számára is egy rendkívül alkalom arra, hogy megismerjük az adott piac követelményeit és elvárásáit.

2013. október 3-án, Kaliningrádban egy szemináriumot tartottak. A rendezvényt „Systemy Alarmowe”, a SATEL termékek egyik forgalmazója szervetre. A résztvevő közönséget olyan szakértők képezték, akik mindennapi tevékenységükben mindenféle biztonsági rendszer szereléséével foglalkoznak. A szeminárium fő témáit a VERSA és INTEGRA családjába tartózó készülékek, valamint a vezeték nélküli MICRA és ABAX rendszrek képezték. Azon kívül beszéltünk a STAM-2  felügyeleti állomás és a SMET-256 felügyeleti konverter. Az összes téma már jól ismert az ottani piacon, de mivel a SATEL új, a kínálatot kiegészítő, új és érdekes funkcjionalítású készülékek tervezése és gyártása új lehetőségeket ad a szerelőknek és a felhasználoknak, az ilyen találkozók nagyon fontosak. Abban reménykedünk, hogy az általunk vezetett szeminárium megmutatta a SATEL termékek lehetőségeit és jó minőségét. Az ilyen találkozók számunkra is egy kíváló lehetőséget képeznek olyan információ megszerzésére, amely olyan új, érdekes termékek tervezésére ösztönöz, amely népszerű lesz, és amellyel nemcsak a szerelők, hanem a rendszerek végleges felhasználói is meg lesznek elégedve.

 

 

Egyéb információk

07-12-2022

  Integra Control 6.0


31-08-2021

  INT-TSH2 - INT-TSG2

18-02-2020

  KNX Lab

07-09-2017

  Support_EN_2017

07-09-2017

  PERFECTA

07-09-2017

  OPAL

07-09-2017

  Masz pytanie?

07-09-2017

  Konfigurator

07-09-2017

  INT-TSI

07-09-2017

  eduSATEL

07-09-2017

  e-Akademia

07-09-2017

  Dystrybucja

07-09-2017

  CSP

07-09-2017

  Auraeko

07-09-2017

  25 lat doświadczenia

07-09-2017

  Manipulatory-wh

07-09-2017

  Wsparcie techniczne

07-09-2017

  SMD

01-04-2016

  Novelties April 2016

07-03-2014

  SATEL aranyat ér!

18-12-2013

  ARMO/SATEL képzés

23-09-2013

  Tűzjelző rendszer

09-08-2013

  Kijevi szeminárium

11-11-2011

  Rólunk

11-11-2011

  Kaliningrádi szeminárium

11-11-2011

  Címadatok

11-11-2011

  Disztribúció

11-11-2011

  Lakjon biztonságosan

11-11-2011

  Technológia

11-11-2011

  Környezetvédelem

11-11-2011

  Tanúsítványok

11-11-2011

  Reklámfilm

26-01-2011

  MobileKPD2

01-04-2010

  Szirénák

24-11-2008

  A weblapról

05-11-2008

  IVORY - tüköroptika

22-10-2008

  Szoftver

22-10-2008

  Géppark

22-10-2008

  Ügyfelek

22-10-2008

  Kapcsolat

22-10-2008

  Fröccsöntő üzem

22-10-2008

  Géppark

22-10-2008

  Ügyfelek

22-10-2008

  Kapcsolat

19-05-2008

  Fröccsöntő üzem

19-05-2008

  Laboratórium

19-05-2008

  SMD

19-05-2008

  Jogfenntartás

19-05-2008

  Megközelítés