A SATEL a SECUREX 2012 vásáron

Ez évben, az előzőekhez hasonlóan, a cég kiemelt célja volt a közvetlen kapcsolat biztosítása berendezéseink jelenlegi és jövőbeni felhasználói és munkatársaink között, valamint a legújabb termékek ismertetése. Ezért nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy érdekes kiállítást mutassunk be. Kifejezetten Vevőink számára alakítottuk ki teljesen új megközelítésben a SATEL épületautomatikai megoldásainak bemutatóját. Felépítettük részlegesen egy intelligens épület INTEGRA 128-WRL központra alapuló hálózatrendszerét. E mellett az egyes kiállítási pontokon a bemutatott rendszer részletes ismertetését tartalmazó nyomtatott anyagok is helyet kaptak (ezek az anyagok továbbra is hozzáférhetők forgalmazói hálózatunkban). A kínálat új megközelítésű bemutatása számos pozitív véleménnyel találkozott nemcsak a látogatók, de a Poznani Nemzetközi Vásár Díjbizottsága részéről is. Ennek volt eredménye a cég marketingpolitikáját legjobban reprezentáló kiállításért az ACANTHUS AUREUS Díj odaítélése.

A termékkínálat bemutatásra került a korábbi vásárokon már szokásossá vált módon, azaz tematikus paneleken. Ez a forma már évek óta kiválóan beválik, és lehetővé teszi Vevőink számára az egyes berendezés-családok bemutatását. Legnagyobb érdeklődésnek a GRADE 3 követelményeit teljesítő, így a magas fokú biztonságot igénylő hálózatokhoz alkalmas INTEGRA 128 Plus örvendett. Számos pozitív reakcióval találkozott a VERSA központok új tervezésű kezelőpanelje. A látogatók gratuláltak az érdekes látványt nyújtó tervezési eredményért. Jelentős figyelmet kapott a STAM-2 monitoring állomás és a STAM-VIEW távhozzáférési rendszer. Bemutatásra került a tűzjelző rendszer teljes berendezés-készlete, amelynek már folyamatban van a tanúsítása, és a formalitások lezáródása után bekerül a kínálatba. Összességében ezen a SECUREX vásáron mintegy 22 újdonságunk került bemutatásra.

Az idei SECUREX vásáron rendezték meg a III. Riasztórendszer-szerelő Versenyt. A SATEL műszaki partnere volt a hat versenyág egyikének. Megelégedéssel követtük az erősen versenyszellemű csapatok küzdelmét, azt, hogy milyen ügyesen oldották meg a betörést és rablótámadást jelző rendszerekkel, a TV-megfigyelő rendszerekkel, a beléptetőrendszerekkel és a tűzjelző rendszerekkel kapcsolatos feladatokat.
Mélyen gratulálunk mindegyik dobogós versenyzőnek és csapatnak.

A vásár teljes ideje alatt rendelkezésükre álltak képviselőink, akik nagy tudású szakemberek, és széleskörű ismeretekkel, sokéves ágazati tapasztalattal rendelkeznek. Reméljük, hogy a tőlük kapott tájékoztatás felkeltette annyira az érdeklődésüket, hogy tüzetesebben is meg akarják ismerni ajánlatainkat. Az összes termékünkről részletes ismertetést találhat weblapunkon.

A kínálatunk iránt mutatkozó, folyamatosan növekvő érdeklődés, az Önöktől kapott konstruktív észrevételek és véleményük a kínált megoldásainkról alkotják a vásári részvételünk legnagyobb értékét. Köszönjük mindenkinek, aki meglátogatta kiállítási standunkat.

 

Egyéb információk


18-12-2013

  ARMO/SATEL képzés

09-08-2013

  Kijevi szeminárium

08-05-2012

  A SATEL a SECUREX 2012 vásáron