SATEL a SFITEX 2014 kiállításon

2014. november 11. és 13. között Szentpétervárott már 23. alkalommal sor került a SFITEX kiállítás megszervezésére. A rendezvény egyik legnagyobb európai szakkiállítás. Az idén a rendezvényen 208 biztonságtechnikai cég vett részt. A résztvevők oroszországi, lengyelországi, fehéroroszországi, kínai, olaszországi, németországi, törökországi, szingapúri, pakisztáni, amerikai és japán vállalkozók voltak.

Úgy, mint a tavaly is, az idei SFITEX kiállításon a SATEL termékeket az egyetlen oroszországi forgalmazónk, az ARMO cég standján bemutattuk. A standnál jelen voltak mind a két cég szakértői, akik szívesen válaszoltak a minőségi SATEL megoldásokra vonatkozó összes kérdésre.

Az oroszországi rendezvényen való részvétel a SATEL számára egy kíváló alkalom volt úgy a régi Ügyfelekkel, mind a SATEL készülékeket nem ismerő Telepítőkkel való találkozásra. Amellett a kiállítás a termékkínálat bemutatását is tette lehetővé. Különösen fontos a legújabb megoldások bemutatása volt. A látogatók érdeklődése a vezetékmentes ABAX rendszer, valamint a modern INT-TSI és INT-TSG érintőkezelők felé irányult, a telepítőket viszont inkább az intelligens riasztórendszer kényelmes kezelését segítő funkciók, valamint a TSI Builder használásával történő felhasználói felület beállítása érdekelte.

A SFITEX 2014 alatt a látogatók számára képzéseket és bemutatásokat is szerveztek. A SATEL szakértő, Vladyslav Markichev vezette bemutatás alkalmával a jelen lévő számos orosz szakértő először láthatta meg a legújabb VERSA Plus SATEL hibrid riasztóközpontot. E különös készülék segítségével nemcsak vezetékes, hanem teljesen vezetékmentes riasztórendszer is létesíthető. Azon kívül a VERSA Plus központtal működő teljesen vezetékmentes VERSA-LCDM-WRL kezelőt is bemutattuk. A készüléket az ARMO standon lehetett kipróbálni, mely lehetőség igen nagy népszerűségnek örvendett.

Az összes látogatónak SATEL köszöni a bemutatott termékek iránti érdeklődését, az ARMO cégnek pedig nagyon köszönjük a kitűnő együttműködést.

 

Egyéb információk


12-12-2014

  SATEL a SFITEX 2014 kiállításon

18-12-2013

  ARMO/SATEL képzés

09-08-2013

  Kijevi szeminárium